Nesze, itt van, örülj!

Juhász Gyula szerelmi költészete

Élete:

Ø  1883. április 4-én születetett Szegeden. Már diákként is búskomorságra hajló, labilis idegzetű, magányos lélek volt.

Ø  Szegeden végzi a középiskolát, 1902-ben érettségizett.

Ø  A budapesti egyetemre megy, tanárnak készül, magyar-latin szakon tanult Babitscsal és Kosztolányival együtt.

Ø  1907-ben megjelenik első verseskötete Juhász Gyula versei címmel.

Ø  Nagyváradra kerül, itt ismerkedik meg Sárvári Anna színésznővel, beleszeret, de a nő válaszra sem méltatja.

Ø  1914-ben megismerkedik Eörsi Júliával (írói név), az első nővel, aki viszonozza a szerelmét.

Ø  Élete utolsó 3 évében már nem is ír.

Ø  1937. április 6-án öngyilkos lett (gyógyszermérgezés)

Lírája:

Ø  Lírája alaphangulata bánatos, mélabús. „A magyar bánat és az emberi részvét költője vagyok.”

Ø  Elsősorban impresszionista, Szeged költője.

Ø  Kedvelt versformája a Petrarcai szonett-->klasszicizmus.

Szerelmi költészete:

Ø  Költészetének jelentős részét az Anna-versek teszik ki (kb. 70 költemény). Egész életében magában hordja ezt a szerelmet. Élményi alapja nem volt, csak az emlékeiben élő Anna, a halhatatlan Múzsa jelenik meg műveiben.

Ø  Nem ad neki költői nevet, ha megnevezi, Annának szólítja.

Ø  Anna képe az idő múlásával egyre távolabb került a valóságtól, egyre inkább idealizálódott, míg végül az eszményi nő szimbólumává, csaknem istenné vált a számára.

Ø  Az idő múlásával Anna az elérhetetlen, megközelíthetetlen boldogság jelképe.

Ø  Milyen volt…, Anna örök, Annára gondolok, Áldott bánat, Annáról utolszor.

Milyen volt…

·         Szakolcán írja.

·         1912-ben jelent meg, A Hét c. lapban.

·         Műfaja: elégia

·         A szerelem elmúlásának fájó érzése szövi át. Nem szerelmi vallomás, csupán az emlékei között kutat.

Ø  Cím: az emlékezésre utalhat

Ø  Szerkezete:

·         Anaforás szerkezetű, költői képekben gazdag. Rímelése keresztrímes. Verselése ütemhangsúlyos.

·         Mind a 3 versszak azonos felépítésű. Az első sorokban megjelenő „Milyen volt…” kérdésre, azonnal meg is kapjuk - a némi önváddal is átitatott – választ: „nem tudom már.” A de kötőszó után azonban mindannyiszor emlékképek felidézésével bizonyítja saját magának, hogy igenis emlékszik még a szeretett nőre. 3 évszak impresszióit társítja Annához, párhuzamot von Anna és a táj szépsége között. A természeti és szerelmi képek kölcsönösen erősítik egymást. A feledés elleni tiltakozás azonban elgyengül a mű végére. Míg az első strófában még határozottan „újra érzi” őt, a másodikban már csak visszaréved, az utolsó szakaszban lévő „úgy érzem” pedig bizonytalanságot sejtet és a soha vissza nem térő tavasz azt sugallja, hogy az érzés teljes reménytelenségbe csap át.

Anna örök

·         1926-ban írja, kései versek közül való.

·         Műfaja: ima

Ø  Cím: megjelöli a címzettet és utal rá, hogy emléke múlhatatlan

Ø  Szerkezete:

·         3 db 6 soros, többszörösen összetett mondatból áll. Zárt kompozíció.

·         3 idősík, rímtelen sorok, időmértékes verselésű.

1)      Az első 6 sorban a múlt uralkodik, a lírai én a régi emlékek elmosódását hangsúlyozza, s látszólagos nyugalommal veszi számba Anna szépségeit.

2)      A következő szakasz a jelenre vonatkozik. Közömbösséget próbál mutatni a múlt iránt. S mikor már majdnem elhinné a „Ne hidd” kezdetű tagmondat felborítja ezt, és ugyanúgy zárul, ahogy kezdődött (anaforás), ezzel is erősítve, hogy a nyugalom csak látszólagos.

3)      Az utolsó szakaszban már semmi jele az eddigi, látszólagos nyugalomnak. A jövő idejű igék (élsz, uralkodol) és a határozók halmozása a múlt végleges győzelmét sugallják,. A verset záró imaforma Annát isteni magasságba emeli.

Profán litánia

·         1912-ben írja.

·         Műfaja: ima (?)

Ø  Cím: ellentét, profán: világi, nem vallási; litánia: vallásos ének/beszéd.

Ø  Szerkezete:

·         Első 3 vszk. anaforás szerkezet.

·         Félrímesèvontatott előadásmód, zaklatottság

·         nominális ábrázolásmód: kevés ige, sok melléknév

·         Az első 3 strófában leírja Annát, milyennek emlékszik rá.

·         4. vszk.: személyes hangnem; rabszolga-úrnő alá-fölérendeltség, alávetné magát az akaratának.

·         fokozás: aranyházàpalotaàédeni kertàmennyország

·         utolsó versszak: kulcsszó: örök.